Mikor blogoljon a blogger ha nem éjjel fél egykor. Ez van:) Kicsit updateltem a blogon a linkeket, háromszor kezdtem neki mert kétszer szállt el a szerkesztő felület, ettől egy kicsit ideges lettem (na jó, nem kicsit).
Ettől függetlenül íme az egyik kedvenc reggelim, a velős pirítós. Az egyik olyan csemege amiért nagyon nagyon régóta rajongok. Legkorábbi emlékem ezzel a finomsággal kapcsolatban talán hat éves koromra datálható. Egy vasárnap reggel később ébredtem a szüleim már reggeliztek, pirítóst ettek valami szürke masszával ami egy kis tálkában állt az asztalon. Én húztam a számat mivel nagyon nem volt szimpatikus, azonban szüleim biztatására megkóstoltam (meleg pirítós, kicsi só, egy csipet bors) és azóta imádom. Nem voltunk gazdagok a velős csont pedig nem volt olcsó, így aztán ez mindig egy különlegesség maradt számomra gyermekkoromban.
Manapság ha olyan étteremben járok ahol tartják mindig rendelek belőle. Hála a jó istennek ma már megtehetem, hogy több kilónyi velős csontot vegyek (marha lábszár) és sokat egyek belőle. Most hétvégén azonban nem én voltam az elkövető. Míg én szombat délután focizásnak álcázott sörözésen vettem részt, az asszony húslevest főzött sok velős csonttal. Amikor vasárnap kissé kóválygó gyomorral felébredtem, ő meglepett egy jó adag illatos velőt mutatva. Rám már csak a pirítós készítése maradt. Én az egyszerűség híve vagyok ha az "elkészítésről" van szó, csipetnyi bors, jó tekerésnyi frissen őrölt bors. Van ahol lila hagymával, fokhagymával is ízesítik, de szerintem a velő natúr ízének kell dominálnia.
No comments:
Post a Comment